Dörner György

Dörner György (Budapest, 1953. december 9. – ) Érdemes művész díjjal kitüntetett magyar színművész. Nős, felesége Kuthy Zsuzsanna.
1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház tagjaként kezdte meg pályafutását. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja, 1988-tól a Radnóti Miklós Színház társulatának a tagja. 1989-től szabadfoglalkozásű művész. Játszott a veszprémi Petőfi Színház, a Komédium, a Várszínház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a kecskeméti Katona József Színház, és a Magyar Színház előadásain. Színpadi alakításai mellett számos mozi- és televíziós filmben szerepelt.
Sokat szinkronizál, jellemzően Bruce Willis, Mel Gibson, Eddie Murphy és Michael Douglas számára kölcsönzi a hangját.
2006-ban elvállalta az első magyar science-fiction film, a Thelomeris - Sorsvonalak főszerepét, ahol eddigi karaktereitől eltérő szerepben alakítja a filmben szereplő óriási gyárváros, Thelomeris urát. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a filmben az a „bizarr gondolat” fogta meg, „hogy az ember az idővel üzletel, olyan dologgal, ami elvileg végtelen és örök”.
Akiknek magyar hangját kölcsönözte:
Eddie Murphy - 33 alkalommal
Bruce Willis - 30 alkalommal
Michael Douglas - 19 alkalommal
Andy Garcia - 8 alkalommal
Mel Gibson - 5 alkalommal
Sam Neill - 4 alkalommal
Dennis Quaid - 4 alkalommal
Willem Dafoe - 3 alkalommal
Kirk Douglas - 3 alkalommal
Tommy Lee Jones - 3 alkalommal
Michael Keaton - 3 alkalommal
Ian McShane - 3 alkalommal
Nick Nolte - 3 alkalommal
Chuck Norris - 3 alkalommal
Kurt Russell - 3 alkalommal
Színházi szerepei
* Az anconai özvegy – Kecskeméti Katona József Színház
* A beszélő köntös – Kecskeméti Katona József Színház
* Fösvény – Pécsi Harmadik Színház
* Meglőttük a fényes sellőt – Kecskeméti Katona József Színház
* Omnibusz – Kecskeméti Katona József Színház
* Orfeusz az alvilágban – Kecskeméti Katona József Színház, Magyar Színház
* A revizor – Forrás Színházi Műhely
* Stílusgyakorlatok – Budapesti Katona József Színház, Jászai Mari Színház, Komédium Színház
* Galócza - (Budapesti Katona József Színház)
* Catullus - (Budapesti Katona József Színház)
* Amphytrion - (Budapesti Katona József Színház)
* A játékos - (Budapesti Katona József Színház)
* Háromgarasos opera - (Nemzeti Színház)
* Képzelt beteg(Moliére)-(Forrás Színház,Győr)
Politikai nézeteivel kapcsolatban önmagát nemzeti radikálisnak vallja, akinek az élete „liberális mederben csordogál”. Többször vett részt a MIÉP választási gyűlésein.